Polgármester úr kérdése a 2022.11.07-én a rendkívüli képviselőtestületi ülésen: „Hogyan fordulhatott elő, hogy a gyerekek bent voltak azbesztes pala bontása idején?”
Tankerület igazgató asszony válasza: „AZT NEM TUDOM, mert azt a tanácsot adtam igazgató úrnak, hogy rendeljen el rendkívüli szünetet.”
Biztos, hogy nem tudja? Igazgató úr elmondása szerint 08.25-én(!) beszélt neki először Szabóné Forgács Gabriella az azbesztről. A Lebanov jelentés tartalmazza: 07.29-én kelt, 6. kooperációs emlékeztetőben megjelenik a pala bontásának kérdése (ablakokat zárni kell). Azbesztet nem ír Lebanov.
08.25-án szóban mondta igazgató úr Szabóné Forgács Gabriellának, hogy digitális oktatás lenne jó szeptember végéig. Azt mondta erre a tankerület vezető, hogy ezt nem fogják engedélyezni. 26-án megírta igazgató úr a levelet a tankerület vezetőjének, hogy kéri, hogy forduljon igazgató asszony a belügyminisztériumhoz az engedélyért. Erre nem jött válasz.
Szó szerint idézem igazgató urat: „Letették az asztalra a vizsgálati dokumentumokat, aminek az volt a végkövetkeztetése, hogy olyan minimális azbeszttartalma van és a palabontás technikája már olyan fejlett, hogy ez semmilyen veszélyt nem jelent senkire. Ezek után eszembe sem jutott, hogy el kellene rendelni igazgatói szünetet palabontás idejére, mert odarakták a hivatalos iratokat, hogy nem kell. Tehát a tankerület nem mondta, hogy legyen szünetet, hanem azt mondták, hogy nyugodtan itt lehet lenni, csak a legközelebbi két tanterem ablakai legyenek bezárva.”
A TIG tetőbontást úgy intézték, hogy a legvégsőkig ELTITKOLTÁK a szülők elől az azbesztmentesítést. 2022.09.02-án, amikor először közölték velünk (pontosabban kényszerítettük ki mi szülők, hogy elárulják a munkavédelmi tájékoztatón), hogy azbesztes palát terveznek bontani a gyerekek jelenlétében.
Tájékoztatást a palabontásról szülők semmit nem kaptak! Igazgató út 09.09-es KRÉTA üzenete meg sem említi a palabontást. (Ilyen értelemben felelős, de ha százalékosan kellene kifejeznem 5%-ban ő, 95%-ban Szabóné Forgács Gabriella, a függőségi viszony miatt.)
Terv szerint haladtak. Nagyon is haladtak, átgázolva, ignorálva a szülői érveket. Igen, ez volt a terv: tudták, hogy lesznek majd aggodalmaskodók, de úgy tervezték, legyűrik őket. Legyűrik, mert tudták milyen a versenyszellem a szülőkben és egy nap alatt nem lesznek áttervezni mindent, nem lesznek képesek az iskolára nyáron örömmel készülő gyereknek megmondani, hogy nem mehetsz.
A szülők meg voltak félemlítve. Az első héten jöttek sorra a puha pressziók a gyereküket iskolába járni nem engedő szülők felé (növelni kellett a tanulók számát): igazolásokkal kapcsolatban küldött tájékoztató, üzengetés a gyerekekkel a többiek felé, hogy le fogtok maradni, nem tudunk két fele tanítani, rendkívüli szünet lesz esetleg, az online oktatás szóba sem jöhet.
Egy szülő levelet írt – magánakcióként – a tankerület igazgatójának a 09.12-es palabontás előtt: „Gyermekeink jelenleg részt vesznek a jelenléti oktatásban, de minden nap aggódva gondolunk arra, hogy vajon aznap lesz-e pala bontás az iskolában vagy sem. Úgy gondolom nem szükséges megindokolnom azt a kérésemet, miszerint szíves tájékoztatásukat szeretném kérni arról, hogy palatető bontás pontosan mely napokon fog történni a Török Ignác Gimnáziumban?”
Szabóné Forgács Gabriella válasza:
„Tisztelt XY!
A Gödöllői Török Ignác Gimnázium tetőbontása három ütemben zajlik, ahogy a felújítási munkálatok is. Az első ütemre eső tetőbontás a nyári szünetben lezajlott, az iskolakezdésre az épület középső, oktatási szárnyán valamennyi tetőbontási munkálat befejeződött. Az épület konyhai szárnyán a pala eltávolítását az erre szakosodott és a megfelelő engedélyekkel rendelkező alvállalkozó szeptember 12-17. között végzi. A sportcsarnok szárny tetőbontására október második felében fog terv szerint sor kerülni, ennek időpontja most még nem végleges, de természetesen erről az intézmény vezetője is folyamatos tájékoztatást kap, ahogy eddig is. A köztes időszakokban nincs palabontás, valamint az is fontos, hogy a bontási munkálatokat a hatóságok által előírt feltételek betartása mellett végzik, amely kizárja, hogy a környezetbe bármilyen szennyeződés jusson. A palát előkezelést követően, törés nélkül szedik fel, és a bontással egyidejűleg zsákokba helyezik, illetve abban szállítják el.
Üdvözlettel: Szabóné Forgács Gabriella”
A szülőnek adott válaszból egyértelműen kiderül, hogy tudott arról igazgató asszony arról, a gyerekek jelenlétében történik a palabontás.
A szülők megfélemlítését a legjobban szemlélteti, hogy az információt kérő szülő, amikor azt megkapta még futott egy kört: engedélyt kért a tankerület igazgatójától, hogy az így megszerzett információt az osztálytársak(!) szüleivel megoszthassa. A tankerület minden leveléhez hozzáfűzi ezt a szöveget:
"Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett, illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal visszaélnie."
Szülők egy elszánt kis csoportja – köztük jómagam – kétségbeesetten próbáltuk a hétvégén értesíteni szülőtársainkat a palabontásról. Ez nem volt olyan egyszerű, mert iskolánkban nem működik iskolai szintű SZMK. (Ma sincs egyébként.)
12-én amikor az ominózus videó készült nem a konyhai szárnyon bontották a palát, hanem a másik oldalon! A Lebanov jelentés már konyha, kazánházat említ. Tehát Szabóné Forgács Gabriella fals információt adott a szülőnek. Jogszabály kötelezően előírja az azbesztmentesítési munkatervet, mert ez a tevékenység hatósági bejelentéshez kötött!
Amikor megjelent az ominózus videó, először igazgató asszony tagadta, hogy voltak akkor ott gyerek. Majd, amikor kiderült, hogy a „napóra” alapján időpont pontosan meghatározható, akkor azt mondta, védőtávolságon kívül voltak. Nem az előírt módon bontották: rúgták, taszították, nagyon porzott, nem egyesével szedték és nem zsákolták azonnal és kiderült szabálytalanul tárolták.
Nagyon sokan nem mentek be 12-én, ez vezetett ahhoz, hogy az tankerület igazgató asszony utasította az igazgatónkat, hogy rendeljen el rendkívüli szünetet a hétre!
Elképesztő, hogy ezen botrány után egy hónappal a sportcsarnok szárnyat szintén úgy kezdték bontani, hogy senki nem kapott arról értesítést.
Szabóné a 2022.11.07-es képviselő testületi ülésen is 2022.09.12-ét említ, hogy akkor végeztek légtérmérést. Lebanov úr 13-át írt a jelentésben és az ülésen is ezt mondta. Magyarul: nem akkor mértek, amikor a szabálytalan bontás volt!
Lebanov jelentésben a paláról annyi van, hogy krizotil azbesztet tartalmaz. De 2022.09.02-én az építés vezetője elmondta, hogy van benne minimális feketeazbeszt is. A krizotil százalékát nem mondta meg. A mai napig nem kaptuk meg a kockázatértékelési dokumentációt, a mérési eredményeket!
- Írta: Ali György